A Hold

A Hold mint tulajdonnév a Föld bolygó egyetlen kísérőjének (holdjának) neve.

A Földtől való átlagos távolsága 384 402 kilométer, nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa, más mértékegység szerint 0,002 CsE, vagy 1,3 fénymásodperc (a Nap visszaverődő fénye 1,3 másodperc alatt jut el róla a földi megfigyelőhöz). Átmérője 3476 kilométer, hozzávetőleg a Földének negyede. Ezzel a Hold a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja a Jupiter három holdja, a Ganümédész, a Kallisztó és az Io, valamint a Szaturnusz Titán holdja után.

A felszíni nehézségi gyorsulás (és így a testek súlya) körülbelül hatoda a földinek, így a rajta járó űrhajósok a 80–90 kg-os űrruhában is könnyedén tudtak mozogni, ugrálni. A légkör hiánya miatt az égboltja teljesen fekete nappal is. Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik állni az égen (persze bolygónk ugyanúgy fázisokat mutatva elfogy és megtelik, ahogy az a földi égen is látható a Hold esetében). A Holdról azonban a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik.

A Hold különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében is. Az őskor és az ókor vallásaiban a Holdat istenségnek tekintették. A legismertebb holdistenségek a görög mitológiabeli Szeléné, vagy római megfelelője, Luna istennő, de az egyiptomiak Honszu istenétől kezdve a maják Ixchelén át az észak-amerikai navahó indiánok Yoołgai asdząąn istennőjéig tucatnyi kultúrában tisztelték istenként a Holdat.

Közelsége miatt már régóta vizsgálják; ennek fő módszere sokáig a vizuális megfigyelés volt (szabad szemmel, majd távcsővel, eleinte a Földről, majd műholdakról is). Így főleg domborzatáról gyűjtöttek mind részletesebb adatokat.

A Holdat először egy szovjet űrszonda, a Luna–1 érte el 1959-ben a Luna-program keretében, ez azonban még csak elrepült mellette. Az első ember alkotta tárgy, amely valóban eljutott a Holdra, a Luna–2 szonda volt, szintén még 1959-ben, a szonda egyszerűen becsapódott a felszínbe és megsemmisült. A Luna–3 volt az első űreszköz, amely közelképet készített a holdfelszínről, amikor elrepült mellette. Az első sikeres sima leszállás a Luna-9 szondához fűződik, amikor 1966. február 3-án szállt le sikerrel a Oceanus Procellarumon. Nem sokkal később, 1966. április 3-án a Luna-10 lett az első szonda, amely Hold körüli pályára állt.

A Holdat nemcsak űrszondákkal kutatták, hanem mindeddig ez az egyetlen olyan Földön kívüli égitest, amelyen ember is járt. Az amerikai Apollo-program keretében először az Apollo–8 repüléssel sikerült Hold körüli pályára állnia embert szállító űrhajónak (1968. december 24.). Majd az Apollo–11 űrhajósai, Neil Armstrong parancsnok és Buzz Aldrin holdkomp-pilóta lettek az első emberek, akik holdkompjukkal sikeres leszállást hajtottak végre (1969. július 20.) és küldetésük csúcspontjaként kiléphettek a holdfelszínre a Mare Tranquilitatison. A Szovjetuniónak is megvolt a maga holdprogramja, ám amikor nyilvánvalóvá vált elmaradásuk az amerikaiaktól, felhagytak a költséges versennyel. Eközben az Egyesült Államokban szintén pénzügyi okokból törölték az Apollo-program utolsó három repülését, így máig mindössze 12 amerikai űrhajósnak sikerült járnia a Hold felszínén.

Etimológiailag, mivel csak egy van belőle, a Hold után hivatkoznak minden más bolygó körül keringő kísérőbolygóra holdként (amennyiben van). Ugyanígy hivatkoznak a Föld körüli pályára állított mesterséges objektumokra is, ezek a műholdak.

                                       "FÖLDKELTE" A HOLDON

Oldal: A Hold és körülménye
Csillagászok klubbja, Csillagász falu: Bátorliget, 10% fényszennyezettség - © 2008 - 2024 - csillagfalu.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat